Az RRR-ben a résztvevők már a rendezvény előtt megtalálják a tárgyalópartnereiket, és lefoglalják a találkozóikat. A rendszer egyezteti az időpontot, asztalt rendel hozzá, így a helyszínen mindenki tudja, kivel, mikor és hol ül le.

Egy felületen zajlik minden: a szervező megadja a kereteket, a résztvevők pedig maguk állítják össze a programjukat.
Naponként megadható networking-idősávok, szünetek és asztalkapacitás. A résztvevői adatok Excelből vagy a REM-ből és az EES-ből érkeznek.

Név, cégnév, pozíció és iparág szerint kereshető profilok bemutatkozással. A részvételi napok alapján csak az jön szóba, aki aznap jelen van.


Az időpontfoglalás figyelembe veszi a közös részvételi napokat, a már rögzített találkozókat és a szabad asztalokat. A visszaigazolt találkozóhoz a rendszer asztalt rendel.
A résztvevő naptárában ott a partner, a kezdés és a befejezés ideje, valamint az asztalszám. Az asztalkijelző az aktuális kör párosait mutatja, a szervező valós időben követi a folyamatot.
Telefonra tervezett webalkalmazás, külön app telepítése nélkül. A résztvevő e-mailben kapott egyedi hivatkozással lép be, tableten és számítógépen is.



Önálló matchmaking modulként és a REM rendezvényplatformba integrálva is igényelhető.
| Terület | Képességek | Integrációk |
|---|---|---|
| Rendezvénystruktúra | Egy- és többnapos események, naponként több networking-idősáv és szünet, asztalkapacitás, párhuzamosan futó rendezvények | REM |
| Résztvevők | Excel-import, egyenként szerkeszthető adatok, kereshető szakmai profilok, részvételi napok | XLSXEESREM |
| Időpont-egyeztetés | Három választható meghívási mód, találkozókeret, ütközésmentes időpont- és asztalkiosztás, kommentelhető meghívás és lemondás | API |
| Résztvevői webapp | Böngészős, mobilra tervezett felület, belépés e-mailes hivatkozással, naptár és lista, többnyelvű felület | GoogleOutlookICS |
| Értesítések | E-mail a meghívásról, az elfogadásról, az elutasításról és a lemondásról, emlékeztető, üzenetsablon-szerkesztő | |
| Helyszín | Signage és asztalkijelzők az aktuális vagy következő találkozók résztvevőivel és cégeivel | Signagekijelző |
| Kimutatások | Belépett résztvevők, meghívások állapota, aktív és lemondott találkozók, kapacitás-kihasználtság, exportok | CSV |
Szakmai szervezetek és rendezvények, ahol a személyes megbeszélések előre kijelölt időszakokban zajlanak.
Az MLBKT az RRR-rel tette emlékezetessé a networking sessionjét.
A résztvevői és a szervezői felület eltérő feladatok és hozzáférések alapján érhető el.
Írja meg, nagyjából hányan lesznek; a saját rendezvénye példáján mutatjuk meg az RRR-t.